Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2012
Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait? Amikor még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk, nem kutatnánk, nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt. Ez hát a késztetés: a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak a legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni? Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki
A szerencse érdekes dolog. Könnyű elfogadni, mikor neked kedvez. De mikor nem... igazságtalanságak hívjuk és árulásnak.
Ezt a röpke sétát, ami a bölcsőnktől a sírunkig vezet, a szerelem teszi elviselhetővé.
Mi a jó és mi a szükséges, nem az dönti el, amit az emberek mondanak vagy cselekszenek, nem is a haladás, hanem én - a szívemmel.
Azt gondolom, hogy két külön dolog az egyedüllét és a magány. Arra, hogy az ember időnként egyedül legyen, még egy jó házasságban is szüksége van, de ha van egy igazi partnere, akkor valahol a zsigereiben mindig érzi, hogy nem magányos... csak éppen most egy órára, egy hétre, egy hónapra egyedül maradt, de ez elmúlik, mert van, aki hazajön hozzá. A magány viszont: társ nélküli, tartós egyedüllét. Ez valóban kínzó lehet. Szenved is tőle férfi és nő, a legkülönbözőbb korosztályokban. Ráadásul a magány még zárkózottabbá, még magányosabbá teheti az embert.
  Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. Van öt olyan erény, amit ha sikerül megőrizned magadban, mindig békében leszel a világgal. Az első erény: nagy dolgokat vihetsz véghez, de soha ne feledd, hogy van egy Kéz, amely vezeti a lépteidet. Ezt a kezet mi Istennek hívjuk, és mindig az Ő akarata felé fog téged vezetni. A második erény: néha egy kicsit abba kell hagynom az írást, hogy kihegyezzem a ceruzát. A ceruzának ez szenvedést okoz, de a végén hegyesebb lesz. Van olyan fájdalom, amit el kell tudnod viselni, mert jobb ember leszel tőle. A harmadik erény: a ceruza mindig hagyja, hogy kiradírozzuk azt, amit elrontott. Megérti, hogy ha kijavítunk valamit, amit rosszul csináltunk, az nem szükségszerűen rossz - épp ellenkezőleg: fontos, mert az igazság útján tart minket. Negyedik erény: a ceruzában nem a fája vagy a külső formája a lényeg, hanem a grafit, ami benne van. Ezért mindig törődj azzal, ami a bensődben történik. Végül a ceruza ötödik erénye: mindig nyomot hagy
Legyél az a korcsoport, aki a rendszernek beint, felejtsd el az olcsó port, szívjál te is joint!  Jöhet jobbos propaganda, zavargás meg über alles, Lángos mellé próba ganja,  oszt mindenkiből liberál lesz.
és ti lájkoljátok PlaZmát? :)
Karmin még mindig nagyon tud! ♥
Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen... olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. Még akkor is, ha a puszta "együttlét" nekik sokkal kevésbé fontos, mint nekünk. Mi a szívünket adjuk bele (...). Legfeljebb sajnálni tudom magunkat, hogy mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: "Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is.
Talán ez az egyik legizgalmasabb dolog. Amikor egy ember levetkőzik előtted, nem durván a bőrét mutatva meg, hanem a lelkét: finoman kibújik a valamelyik rárakódott szerepéből. Ez az igazi meztelenség, az őszinteség. Sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van. Másra vágyunk. Az igazi szerelem egy egyenrangú kapcsolat, nehéz, küzdelmes munka, hiszen el kellene fogadnunk a másik árnyoldalát is, ami üzenet saját magunk árnyoldalainak elfogadására is. Azt gondolom, hogy két külön dolog az egyedüllét és a magány. Arra, hogy az ember időnként egyedül legyen, még egy jó házasságban is szüksége van, de ha van egy igazi partnere, akkor valahol a zsigereiben mindig érzi, hogy nem magányos... csak éppen most egy órára, egy hétre, egy hónapra egyedül maradt, de ez elmúlik, mert van, aki hazajön hozzá. A magány viszont: társ nélküli, tartós egyedüllét. Ez valóban kínzó lehet. Szenved is tőle férfi és nő, a legkülönbözőbb korosztályokban. Ráadásul a m
Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: - Nem unod a várakozást? - Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. - Miért? - Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk.
Nem a kudarcba fulladt álmaink törnek meg minket, hanem azok, amelyeket nem merünk megálmodni. Az emberek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy visszatérnek a régi boldogságuk színhelyére, és ezzel sikerül elrontani a legszebb emlékeket. Vannak titkok, amelyek jobb, ha rejtve maradnak. Vannak titkok, amelyeket túl veszélyes megosztani másokkal, még azokkal is, akiket szeretsz, akikben bízol. Igazából nem is veled törődöm, hanem azzal a borzongató érzéssel, ami abból származik, hogy szeretlek téged. Sorsod, hogy élsz, hogy vagy, hogy olyan vagy, amilyen; olyan a tested, a lelked, a személyiséged, olyan a tehetséged, a vágyad, a szenvedélyed - vagyis a szereped... Hogy azok az embertársaid vesznek körül, akikkel életed drámáját jól-rosszul el kell játszanod: apád, anyád, testvéreid, gyereked... Mind a te játékostársaid!... De még a szomszédod, az idegenek, sőt a halálos ellenségeid is!... A kör igen széles, mert a tér nagy: ne feledd, hogy ez világszínház! Mikor a majom nem
Nem tudom, meddig tarthat ez az álom, de elhatározom, hogy minden pillanatát úgy fogom megélni, mintha az lenne az utolsó. Kár, hogy az emberek csak a különbséget látják meg, amely elválasztja őket egymástól. Ha több szeretettel néznének egymásra, azt vennék inkább észre, ami közös bennük, és feleannyi probléma lenne a világban. Minden embernek joga van keresni az örömöt, ez alatt pedig azt kell érteni, aminek ő örül - és nem feltétlenül azt, aminek mások örülnek. Az álmokért harcolni kell, de azt is tudni kell, hogy ha bizonyos utak járhatatlannak bizonyulnak, érdemes arra fordítani az energiánkat, hogy más utat keressünk. Van egy személyes történeted, amit be kell teljesítened, és kész. Nem számít, hogy a többiek támogatnak, bírálnak, átnéznek rajtad vagy elviselnek: azért csinálod, amit csinálsz, mert ez a sorsod ezen a földön, ez minden örömöd forrása. Az, hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint
emberek!  nagyon sajnálom, hogy 3 napig nem volt friss :( sajnos nagyon jó volt az idő és ki kellett használnom. de most pótlook mindeent! ----------------------------------------------------- Csak egy hang mi elér hozzám, mégis bennem él Úgy érzem simogat, de távol van mégsem ér. Igaz mondatok szorosan ölelnek, De minden szó csak cseppje a tengernek. ♥
A barátom volt. Megosztottuk egymással a titkainkat. Megértettük egymást. És mégis halványult már az emléke. Az agyam találomra takarít a benne tárolt élmények között, egyeseket végleg kitöröl, másokat tetszés szerint módosít.
És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után...
  "Néha vannak emberek, akikkel lehet hallgatni, és nem érzel kényszert arra, hogy értelmetlen fecsegéssel töltsd ki a szünetet." "Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni." "Ha az ember szeret valakit, nem engedheti, hogy hazugságok válasszák el tőle. Bármi történt is, még ha örökre elveszítettük is egymást, tartozunk egymásnak az igazsággal." "A barátok azok, akik megkérdezik, hogy vagy, és várnak a válaszra." "Nem kell mindent kimondani. Nem kell mindent megkérdezni. Nem kell mindenre válaszolni." "Szeretni valakit a szíved mélyéből, ez a legegyszerűbb dolog a világon. Akkor miért ilyen nehéz?"
:)
El kell, hogy felejtselek, el kell felejtenem, hogy szeretlek.
Kapaszkodnom kellett volna beléd, nem kellett volna, hogy elengedjelek..
  Senki sem fog többé bántani, Senki nem fogja átb*szni az agyamat megint..
Szabad leszek, és akkor neked adom a szívemet, és együtt leszünk örökre, ha van szíved, hogy nekem add..
Az érzelmek csak megnehezítik az életet. Könnyebb nélkülük..
Nem tudom melletted, vagy ellened, de már az egész nem érdekel..
Voltál valaha egyedül egy emberekkel teli szobában? Én voltam..
Do you really want to hurt me.., do you really want to make my cry?
csááá<3 köszönöm a több mint 66.000 látogatóót ! *-* ♥ lassan, de biztosan a 70ezerhez ;)
Ha egy szép élet vágyát őrzöd, A múlttal nem szabad törődnöd, S mindig úgy tégy, ha veszteség ér, Mint hogyha újjászülten élnél. Mit akar? - kérd meg minden naptól. És minden nap felel majd akkor: Tetteidnek tudjál örülni, Más tetteit tudd megbecsülni; Főként ne gyűlölj egy embert se, S a többit hagyd az Úristenre!
Ha valami fontos dologra bukkansz az életben, az nem jelenti azt, hogy az összes többiről le kell mondanod.
Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Álmodozz, mintha örökké élnél; élj, mintha ma meghalnál. Ne éveket adjunk az életnek, hanem életet az éveknek. A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik.
Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
A kísértés hosszan nyomja a csengőt, de a lehetőség csak egyszer kopogtat!
ma két utcai , és egy elegáns viseletet láthattok ^- ^
Annyira szeretnéd, hogy ez legyen a vég (...), hogy ez legyen az életed alkonya, mielőtt még igazán megkezdődött volna?
Nem könnyen kötök kapcsolatot a kortársaimmal. Igazság szerint egyáltalán senkivel sem. Anyámhoz például közelebb érzem magam, mint bárkihez ezen a planétán, és mégis, vele se voltunk igazán soha ugyanazon a hullámhosszon. Néha már arra gondoltam, talán az én szemem nem is ugyanazokat a dolgokat látja, mint a többi emberé. Lehet, hogy az agyam nem úgy működik, mint másoké?
  Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle. Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel. Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyelleném. Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér. Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangj
széép napot!
Egy napon észrevettem, hogy szeretem. Miért? A kérdés érdekelt, mert ostoba volt, s a tetejébe megválaszolhatatlan. Iparkodtam felelni a kérdésre. Így feleltem: szeretem... másképp, mint a többit, másképp, mint mindenkit előtte... Valami van benne, ami számomra elmondhatatlanul ismerős. Mintha egyszer már együtt lettünk volna kígyók és Luciferek között, nagyon régen, a Paradicsomban.
Addig vagy gazdag, míg gazdagságodat meg nem mutatod, míg azt meg nem ismerik. Ha megismerik, mindenedet kiadtad, szegény vagy.
Nincs fantasztikusabb, nincs rejtélyesebb, mint a mindennapi ember, az élet maga - s az a kiirthatatlan, belénk vésett törvény, hogy az őrjítő viszonylagosságban és a megakadályozhatatlan változásban is rendíthetetlenül, csak-csak keressük a rendíthetetlenséget.
Vallom azonban a bölcsességet is: harcom nem megy túl a józanság vonalán: magamban is érzem, ami ellen küzdök s tudom, hogy minden rombolás engem rombol. Nem is rombolni akarok, inkább építeni: az ész halkan hasson a tényekre, mint a delej: nem ellensége az erőknek, hanem egy erő a többi közt, együtt építve velük. Az erők a múlt, az ész a jövő: egymásba kapaszkodó fogaskerék.
Amióta beszélni tudnak az emberek, szavalnak mindenféle szépet, és amíg mondják, talán még maguk is elhiszik, aztán amikor arra kerül a sor, valami olyan disznóságot csinálnak, hogy az még a saját várakozásukat is felülmúlja. Én nem hiszem, hogy van ideális megoldás a társadalmakra. Egyáltalán nem hiszek semmilyen ideális megoldásban. Az egyedüli, amiben hiszek, hogy van jó és rossz. Emberi vonatkozásban persze. És a jó nem azért van, hogy győzzön. De van.
Ezelőtt bús szívem hervadni indúla, Titkos óhajtással gyakorta jajdúla; De mihelyt láttalak, csuda, mint újúla, Minden akkori búm örömre fordúla.
Mondják, öregségünkben emlékezetünk is szemünk példáját kezdi követni, amely a közvetlen közelből elébe táruló dolgokat mind homályosabban, elmosódó foltokban látja, a távoli tárgyaknak azonban legapróbb részleteit is híven megmutatja, olyannyira, hogy ha örökösen e távoli tárgyakra szegeznénk tekintetünket, akár azzal is ámíthatnánk magunkat, hogy képességeink az idővel nemhogy hanyatlanának, hanem inkább még erősödnek is. Éppígy emlékezetünk is előrehaladott korunkban tétován, mintha esti szürkületben, tapogat csak a tegnapi nap eseményei, nevek s arcok után, melyek csak az imént akadtak utunkba legelőször, holott gyermekségünk s kora ifjúságunk képei tisztán s árnyéktalan világossággal állanak előttünk.
Nem akarlak és rád gondolok, menekülnék és nem tudok, nyugalom kellene, béke, csend, de itt visszhangzol, idebent.
Ne hergeld fel magad olyasmin, amiről úgyse tehetsz semmit.
Az igazi önismeret ott kezdődik, amikor tudsz mosolyogni a saját hibáidon, kudarcaidon, amikor van benned önirónia. Aki tud nevetni önmagán, már jó úton jár ahhoz, hogy önismeretre tegyen szert - és megismerjen másokat.
Áttörhetetlenül erős lehet a páncél, mit némelyekkel szemben a lelkünk köré növesztünk.
Néha legalább olyan rossz megtudni valamit, mint nem.
Igen. Eljön az idő, amikor ki kell nyilvánítanunk a gyöngeségeinket. Amikor a titkaink nem számíthatnak többé magánügynek. Amikor a magányunk többé nem letagadható. Amikor a kínlódásunkról nem lehet többé nem tudomást venni. De van úgy, hogy annyira egyedül érezzük magunkat, hogy a gyöngeség, amelyről azt hittük, már legyőztük, hirtelen olyan erős lesz, hogy képtelenek vagyunk küzdeni ellene.
A legtöbben mennek a nyáj után. Csak tudod, a birkákat levágják.